Rólam

Amikor az ember elveszíti egészségét, akkor döbben rá igazán, mekkora kincs volt a birtokában.

Egészségünk nincs, semmink sincs!  

Mindig úgy dolgozom, hogy szeretem azt, amit csinálok. Ha ez éppen sorsfeladat, akkor az biztosan a javamat szolgálja.
Az viszont nem jó, ha átesünk a ló másik oldalára és a sok munka, a pihenés, szabadidő, testi-lelki feltöltődés rovására megy. Nem jó, ha pihenésre, kikapcsolódásra alig, vagy egyáltalán nem fordítunk időt.
Sajnos beleestem. Nehéz időszakon, betegségen vagyok túl.
Igazán ekkor vált nálam fontossá az, hogy testünkre, lelkünkre mennyire kell vigyázni. Testünk nélkül nem létezhetünk itt a Földön. Test és Lélek együtt alkotja az egészet, egészséget.

20 évig dolgoztam alkalmazotti állásban egy bankban. Majd magánéleti válságba kerültem és változtatni akartam, életbiztosítások kötésébe fogtam. Megtanultam a pénznek milyen fontos szerepe van az életben. Rájöttem, hogy nagyon fontos az anyagi biztonság és még jobb az anyagi függetlenség.

Ennek megszerzése céljából indítottam cégemet, takarító vállalkozásomat és életem második szakaszában, épületek takarításába fogtam. A legkisebb lakástól, közintézménytől a számomra legnagyobb épületig ami 70.000 m² volt.
20 évig voltam Magyarország második legnagyobb építőipari vállalatának alvállalkozója. Sok nagy építkezés utáni, sikeres takarítási munkát tudok magam mögött. Csak a legismertebb kettőt említem, ÚJ Nemzeti Színház, Művészetek Palotája.

Ez már múlt, a 2008 as válsággal összedőlt minden, amit addigi életemben felépítettem. Elvesztettem a cégem és a magánvagyonom, mentális és egészségügyi problémáim lettek. Új céget alapítottam, újra megteremtettem a saját munkahelyem ismét takarító vállalkozásba kezdtem. Közben elteltek az életéveim, azt láttam, hogy nem fogom bírni a fizikai munkát, tehát profilt kell váltanom.

Ebben a mentálisan és egészségileg összeomlott állapotomban ismertem meg az Aloe Verát.
Az Aloe Vera segítségével szenzációsan felépültem, és egy új szakmát tanultam. Ahogy fejlődtem újabb komoly egészség javító, sőt szédületes, jövőbe mutató termékeket ismertem meg, amik fiatalon tartanak.
Úgy döntöttem, hogy létrehozom Dr Aloe Vera weboldalamat, ahol népszerűsítem az egészségtudatosságot, életmódváltást.  Most üzleti stratégiát fejlesztek, pont úgy, mint ha, egy mikro franchise rendszer tulajdonosa lennék.

  • 150 országban 40 nyelven dolgozok, miközben nem beszélek idegen nyelveket.
  • Hetente kapom a fizetésem.
  • A fizetésem 2-3 szorosát keresem meg, napi két három órában itthonról számítógépem mellől.

Életem harmadik szakaszában az az eltökélt szándék vezérel, hogy minél több embertársamnak megmutassam, hogy az egészséges életvitel, egészségtudatos életmód, a betegségek megelőzése mennyire fontos.
Szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy óvjuk és vigyázzunk testünkre, figyeljünk ételeinkre, testmozgásra, szánjunk időt a pihenésre, mert így hosszabb ideig tudunk élni.
Hiszem és vallom, hogy csak úgy érdemes élni, hogy meglássuk az életben a szépet és a még szebbet.
Mindig mindenből tanulunk és fontos, hogy legjobb tudásunk szerint másokon is segítsünk!

Kapás Edit

Okleveles táplálék- kiegészítő tanácsadó