Én nagyon nagy árat fizettem, hogy megváltozzon az életem. Neked felesleges ekkora árat fizetned, hiszen meg tudom mutatni a jó megoldást.
Mindannyian elfoglaltak vagyunk. Általában olyan dolgok kötnek le minket, amik nem izgalmasak, nem hoznak pénzt, és az életünk sem lesz jobb tőlük.
Kezdjük a szabadidővel !
25 éven keresztül egyáltalán nem volt szabadidőm, ezzel kezdtem a videómat.
Újragondoltam az életemet, és az újrakezdéshez négy fő szempontot állítottam, a négy szempont közül egyik, a sok szabadidő volt.
Újraindítottam a vállalkozásom, és a régi tevékenység mellett, egy újba kezdtem.
Ebben óriási lehetőség van szabadidőre:
- minőségi szabadidőre,
- én időre, arra, hogy
- a hobbimnak az írás és blogolásnak éljek,
- megteremthetem végre a végtelen szabadidőt
Erre az új vállalkozás adta lehetőségre, úgy tekintek, mint egy kalandra, amit ha jól csinálok, olyan különleges szabadságot kaphatok, amitől végre megint gondtalan lesz a mosolyom.
Az anyagi biztonság megteremtéséhez egy nagyon biztonságos céget találtam és ő áll a háttérben. Számtalan olyan embert ismerek, akik ezt a módszert választották világszerte, és 10 éve folyamatosan élvezik, mesébe illő módon élnek.
Azt csinálják, amit szeretnének, ott nyaralnak, ahol kedvük tartja, átlagon felüli életet élnek.
Az új munkám – gondolom most már érdekel téged is, reklám tevékenység, egy szabad vállalkozásban.
Egy olyan cégnek vagyok a munkatársa, aki a világ egyik legnagyobb MLM hálózatát működteti.
Lehet, hogy Téged az MLM taszít, netán csalódtál már benne, én most olyan rendszert találtam, amelyik stabil, nemzetközileg a legjobbak között van, és évtizedek óta korrektül működik. Az elején én is nagyon óvatos voltam, de az elmúlt 1 évben megtaláltam egy fantasztikus közösséget, egy jó csapatot és azt a szabadságot amire mindig is vágytam.
Nézd meg ezt a rövid 15 perces videót, amiben egy hölgy mondja el, miért választotta ezt a vállalkozást, és miért épp ezt a céget!
A hölgy neve Szuhár Csilla, aki 24 éves MLM múlttal rendelkezik. Csilla egy szenzációs könyvet is írt, amit ha elolvasol, megtudhatod, hogyan lett a nagyon szegény család, dús gazdag.
Szeretettel ajánlom figyelmedbe Csilla vidóját, kattint a linkre!
https://bwc8.jobbatom.hu/csilla-15-perces-jeunesse-bemutatoja/
Most a legjobban fejlődő iparág a világon, az egészség, a wellness és a helyes táplálkozást szolgáló termékek piaca. Fontos lett az, hogy fiatalosak, fittek maradjunk. Ebben órási segítség az őssejt technológia tudománya.
Miért pont ez?
Ma többet élünk elődeinknél, és egy stabil egészségi állapotra törekszünk.
Ez a cég jobbnál- jobb minőségű termékekkel támogat mindenkit az egészséges életvitelben.
Erre a cégre bármikor lehet számítani a termék fejlesztésekben. Nobel díjas kutatási eredmények vannak mögötte, mindig a legújabb trendeknek megfelelően hozzák ki az új termékeiket.
Nézd meg ezt videót is! Néz meg, hogy segít az őssejt technológia abban, hogy kicseréljük elkopott alkatrészeinket? Figyelj, nagyon izgalmas!
Nem csak a termék fejlesztésben izgalmas a cég élete, hanem a munkatársai tudásának a fejlesztésében is. Így nekem is lehetőségem van a folyamatos fejlődésre.
Örülök, hogy nem rémültem meg egy MLM cégtől, bevállaltam és jó döntést hoztam. Megtisztelő, hogy egy ilyen cégnek vagyok az arca a képviselője, és büszke is vagyok rá!
Biztos hallottál már róla, a Jeunesse a világ DSA cégek listáján a 14. helyet foglalja el, óriási MLM hálózatot támogat. Termékei,
- a fiatalságot támogatják,
- humán őssejt technológián,
- a DNS hibák kijavításán és
- a gének aktiválásán alapszik termékpalettája.
A híres Aloe Vera terméket is megtalálhatjuk a termékei között.
Nagyon sok termék van a hölgyeknek, a férfiaknak, az egész családot támogatja. Mindenki számára, mindennap használatos, kiváló minőségű termékeket kínál és garantál.
Én több éve, minden nap fogyasztom ezeket a fantasztikus termékeket, magamon megtapasztalom jótékony hatásukat.
Ez itt az új termékünk, a csodás Aloe Vera növény belső gélje. A szervezetünk számára, nagyon sok fontos tápanyagot, spanyol mézet és méhpempőt is tartalmaz.
95 % Aloe Vera belső gél
spanyol méz
méhpempő
permetnyi citromlé
Biztos vagyok abban, hogy ez neked is jó lesz. Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Segít megvédeni a sejteket az oxidatív stressz ellen.
Ha szeretnéd, hozzájuthatsz olyan kincsekhez, amivel megtámogathatod az egészséged, boldogan élvezheted a szabadidődet a hobbidnak élhetsz.
- Ismersz olyan embereket, hajat mosnak, krémeket használnak és egészségesen akarnak élni?
- Ismersz olyan embereket, akik pénzt akarnak keresni, vagy pénzt kell keresniük, amíg anyagilag függetlenekké válnak?
- Olyan ember vagy, akinek vannak álmai, amit meg akarsz valósítani?
- Ezért kész vagy 2-3 éven át csapatban dolgozva, egy saját független üzletet felépíteni?
Ha ezekre igen a válaszod, akkor indítsd el saját vállalkozásod!
Segítek Neked, hogy a Jeunesse segítségével elérd az álmaidat.
Ők az egészség, a fiatalság, a szépség és wellness piacán, a leggyorsabban növekvő piacon, a piacvezető cég.
Ne álmodd az életed, éld az álmaid!
Machu- Picchu
A cég doboz termékével sikeresen elindíthatod a vállalkozásod és közben meggyőződhetsz a termékek kitűnő minőségéről.
Ha tudni akarod, hogyan indulj el, beszéljünk meg egy időpontot, amikor elmondhatom a részleteket, hogy megtehesd a sikerhez vezető lépéseket.
Profi vezetőinkkel, nagyon szívesen segítünk, hogy a vállalkozás fortélyait professzionális szinten elsajátíthasd.
Írj messengeren: https://www.facebook.com/messages/t/kapasedit
Írj emailt: kapasedit55@gmail.com
Hívj telefonon: 06-30-473-7236
Utóirat:
Regisztrálj be a privát Facebook csoportomba kattints ide!
Nézd meg a Facebook oldalam, sok értékes információhoz juthatsz itt hozzá, kattints ide!
Iratkozz fel a YouTube csatornámra, ahol sok kis hasznos videót találsz. Kattints ide!
Ha van Instagram fiókod kövess be engem itt!
Iratkozz fel a hírleveimre, hogy ne maradj le a legújabb információkról!
Legutóbbi hozzászólások